Szerző: Wilhelm Busch
Egy fiatalember gyakran kigúnyolta a Bibliát. Egyszer megint lekicsinylő megjegyzést tett rá.
- Olvasta maga már tulajdonképpen a Bibliát? - kérdeztem tőle.
- Ugyan mit gondol? Én és a Biblia! Nevetséges!
Elővettem egy vadonatúj, bőrkötésű Újtestamentumot:
- Nézze, ezt a szép kis Bibliát magának adom, ha megígéri, hogy elejétől végig elolvassa.
Az ajánlat nagyon csábító volt.
Azután hetekig nem láttam a fiatalembert.
Egyszer csak megint megjelent.
- Nos - kérdeztem -, hogy állunk a Bibliával?
Nagyon komolyan felelt:
- Tudja, különös dolog ez. Elkezdtem olvasni. Sok mindent nem értettem meg. Már abbahagytam volna - de hiszen megígértem, hogy végigolvasom! Azután sok mindent találtam benne, ami szíven talált és nyugtalanított úgy, hogy legszívesebben eldobtam volna a könyvet. De megígértem, és végig kellett olvasnom. Később annyi vigasztalást találtam benne, hogy egész boldog lettem. Amikor befejeztem, azt mondtam magamban: ha igaz az, amit ez a könyv mond, akkor el vagyok veszve, ha nem változtatok az életemen. Hozzáfogtam, hogy nagytakarítást csináljak a szívemben. És most - a Biblia az élet könyve számomra.
(Wilhelm Busch: Jézus a mi sorsunk c. könyvből) |
- Igehirdetésének egyik mondata hozott ide.
- Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat.
- A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik, és - azt hiszem, így hangsúlyozta - gyűlölet lesz belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de biztosan. - Ugye Pál apostolt idézte: a nap le ne menjen a ti haragotokon! ?
- Erről is szó volt, de gondolom, mást is szeretne még mondani.
- Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét házasságom anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett laknunk. Nem volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban. Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám "kislánya" legyek a házasságban és ne feleség. Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben. Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá - rettenetes kimondani is -, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl. Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg. Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív, beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg. Mondja: mit tegyek?
- Mit tett eddig?
- Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.
- Mióta imádkozik ezért?
- Amióta tudom, hogy gyűlölöm.
- Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje?
- Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.
- Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését? Tulajdonképpen mit várt?
- Hát, hogy szeretni tudjam.
- Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg bizsergésre várt a szíve körül ugye? És az elmaradt. Így van?
- Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.
- Szeretnék valami mást is ajánlani.
- Azért jöttem.
- Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az életével valamit. Így van?
- Igen, körülbelül így.
- Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban. ..
- A kereszten?
- Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából. Édesanyjáért kellene valamit megtennie még. Mert legtöbbször az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csatlakoznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket.
- De mit tegyek?
- Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben imádkozzék érte, ha még tud.
- De mondtam, hogy gyűlölöm.
- Meg akar gyógyulni?
- Igen.
- Akkor cselekedjék, és ne keressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott egyet s mást, még az ellenség szeretetéről is.
- Mit tegyek hát?
- Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná?
- Kiváltanám.
- Bevenné?
- Bevenném.
- Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet. Írja?
- Írom.
- Tessék: hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy aludt. Kedden: kitakarítom az ő szobáját is. Szerdán: két szelet süteményt hozok neki. - Írja csak, írja. Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pedig kérdezgetek és hagyom őt - csak őt - beszélni. Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott.
- Már évek óta nem zongorázik.
- De kérnie szabad. Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot főzni, mert azt ő jobban tudja. Vasárnap: bemegyek a szobájába, amikor lefeküdt, betakargatom és megcsókolom. Pont.. Ismeri ezt a zenei kifejezést? Da capo al fine? Elejétől végig. Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine s egy hét múlva felkeres és megbeszéljük a többit.
- A csókot is kell?
- Igen.
- Jaj!
- Miért, jaj?
- Mert évek óta nem csókoltam meg.
- Vállalja ezt a hetet így?
- Megkísérlem.
- Isten segítse. Várom.
Nem jött. Hetekig nem jött.
De egy hétfőn, kora reggel telefonált. Sírva: - Mikor tegnap ismét betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme és azt mondta: - De jó vagy mostanában hozzám. - Akkor, évek óta először, éreztem, hogy szeretem az anyámat.
Aztán hozzátette: - Adja másnak is oda ezt a receptet!
Tessék. |
(Fil 2,10-11)
Összekuporodva ült már vagy fél napja a koncentrációs tábor egyik sarkában. A csúcsok felől havas szél fútt, de már nem fázott. Már fázni sem tudott. Tétován bámult maga elé. Zsákrongyba csavart, mállott cipőjét nézte, de nem látta. Körülötte csonttá soványodott alakok ölelgették a felszabadító katonákat. Friss ételszag csapta meg. Nagyot nyelt, szájában összefutott a nyál, de nem volt ereje, hogy fölkeljen. Hazagondolt. Vajon élnek-e? Mi van templomával? Gyülekezetével? Otthonával, ahonnan percek alatt kellett eljönnie azon a nyirkos éjjelen. Kiskabátban. Búcsú nélkül.
Lába előtt két másik rongycsomó állt meg. Nem volt ereje, hogy fölnézzen.
- Herr... Sie sind Pfarrer, nicht wahr?
Nem sokat tudott németül, de ezt megértette. Hogy ő lelkész-e? Tétován felnézett. Egy volt osztrák miniszter állt előtte szakállasan, soványan, aszottan, rongyokban. Igen. Lelkész... az volt... vagy ezer éve... az Alföldön... Abban a nagy faluban... addig a lidérces éjszakáig... De csak ennyit mondott:
- Jawohl.
- Akkor jöjjön - magyarázta fogolytársa -, egy lengyel barátunk éppen a szabadulás órájában halt meg. El kellene temetni. Eddig csak éppen elkaparták, aki már nem bírta tovább. Ezen a temetésen végre pap is legyen.
A lelkész végignézett rongyain, piszkos kezén. Az osztrák elértette:
- Nem baj. Ilyen lesz a gyülekezet is.
Tétován állt meg a gödör előtt. A friss hanton zsákba varrt test pihent.
A sír körül néhány egyenruha és sok-sok szakállas, aszott arc. Ők is "egyenruhában-. Mindnyájan egyformák, lengyelek, magyarok, szlovákok, ukránok, németek, osztrákok, franciák s ki tudja, még hány náció: az elkínzottság, a nélkülözés, az éhség egyenruhájában.
Kezét összekulcsolta:
- Kegyelem néktek, és békesség az Istentől, aki teremtette az eget és a földet. Ámen..
Mit is mondjon... mit is mondjon? Itt, itt... több száz kilométerre hazájától - itt, éppen itt? Hiszen alig van, aki érti. Nyolcan, tízen se, hiszen ő csak magyarul beszél.
- Atyám! Te tudod, mit érzünk mindnyájan... nem tudjuk szavakba foglalni... és nem tudjuk talán soha... Légy áldott, hogy könyörültél rajtunk, köszönjük, hogy irgalmaztál nekünk... Hazatart ez a lélek... bocsásd meg bűneit... és azokét... azokét is, akik nem tudták, mit cselekedtek vele... velünk...
Fölnézett.
Aszott, merev arcok nézték a sírt, vagy túlmeredtek a havas csúcsokon, túl a túlon, túl mindenen, üveges, dúlt szemekkel. Szörnyű panoptikum!
...Uram, irgalmas voltál ehhez az emberhez, hogy hazahívtad, hogy felszabadítottad... Úr Jézus Krisztus... könyörülj és irgalmazz neki, nekünk...
Úr Jézus Krisztus...
Az arcok megrezzentek...
- Ne hagyd ezt az árva, beteg, esett népet, Jézus Krisztus.
Néhányan térdre zökkentek. Csontjuk koppant a fagyos földön. Az ukránok mélyen meghajoltak, és háromszor keresztet vetettek.
Úr Jézus Krisztus...
Ezt mindnyájan értették, lengyelek, szlovákok, ukránok, németek, osztrákok, franciák és minden náció.
A szakállas, mosdatlan arcokon nehéz könnycseppek gördültek végig.
A pap vacogva, dideregve már-már csak ezt az egy nevet mondogatta, szinte öntudatlanul:
- Jézus Krisztus, Úr Jézus Krisztus...
Valaki sírni kezdett, nehéz, fölcsukló férfisírással.
Jézus Krisztus... Jézus Krisztus...
Már nem is volt emberi hangja, inkább csak nyögdelte.
- Oh ma mère! - sírt fel egy francia.
Már mindenki térdelt. Hogy térdeltek!
Csak a katonák álltak még feszesen. Feszesen és homályos szemmel.
Jézus... Jézus Krisztus - kongott a pap hangja...
Az egyik katona letérdelt. Aztán a többiek is. Megrendülten és felszabadultan.
Ha látták ezt az angyalok, és látták, ha érezték a föld alatt valók, és érezniük kellett a föld alatt valóknak is, beteljesült Pál szava: Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr, az Atyaisten dicsőségére.
Ott is.
Itt is.
Akkor is.
Most is.
Mindörökké. |
|
Áldozócsütörtök - május 21. |
 |
 |
 |
|
Írta: Demeter Sándor
|
ELMENT - DE VELÜNK VAN  Alapige: 1Kor 15,1-11 Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hívőkké. Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és ti így lettetek hívőkké.
Imádkozzunk! Kegyelmes Istenünk, szeretnénk engedni felszólításodnak: Szeretnénk egy zajos nap vége felé itt a te házadban elcsendesedni előtted és elismerni, hogy te vagy az Isten. Valljuk, hogy egyedül te vagy Isten. Bocsásd meg, valahányszor bálvánnyá nőtte ki magát valami az életünkben. Bocsásd meg, amikor magunkat bálványozzuk. Köszönjük, hogy most előtted hódolhatunk, tőled várhatjuk, hogy annyi minden után, ami ma történt velünk, belsőleg is csendesíts le, és a te halk, szelíd szavaddal vigasztalj, bátoríts, tanácsolj kegyelmesen minket. Köszönjük, hogy ismered mindannyiunk minden szükségét. Köszönjük, hogy tőled kérhetünk megoldást, útmutatást, szabadítást, bocsánatot, békességet - mindnyájunknak azt, amire szükségünk van. Kérünk, légy ajándékozó Atyánk ma este is. Magasztalunk megváltó Urunk Jézus Krisztus mennybemeneteledért. Köszönjük, amikor otthagytad a mennyei dicsőséget érettünk, és köszönjük, amikor istenségedet ezáltal is megmutattad, hogy visszamentél oda. De köszönjük, hogy nem mentél ki ebből a világból, hiszen tudjuk, hogy hallótávon belül vagy most is. Megígérted, hogy velünk maradsz minden napon a világ végezetéig. Engedd most is átélnünk jelenlétedet. Nyitogasd a szemünket, erősítsd hitünket. Taníts minket, mi pedig úgy szeretnénk figyelni az emberi szóra, ami mögött reméljük és kérjük is, hogy te magad szólíts meg minket. Ámen.
Igehirdetés Ebben az igében látszólag nincs szó az Úr Jézus mennybemeneteléről, de hiszem, hogy látni fogjuk majd, hogy az áldozócsütörtök nagy evangéliuma éppen úgy szólal meg ebben a mára kijelölt igénkben, hogy külön nem is említi Pál apostol. Három dolgot vizsgáljunk meg ma este. Először, hogy hol helyezkedik el Jézus útján az Ő mennybemenetele, másodszor hogyan történt pontosan a Biblia leírása szerint az Ő mennybemenetele, harmadszor hajoljunk a most hallott ige fölé, és örvendezzünk annak a nagy evangéliumnak, ami ebbe rejtve van. 1. Hol kezdődött Jézus útja? Azt mondja a Biblia: nem kezdődött, nincs kezdete, mert Ő öröktől fogva mindörökké Isten. Jézus útja nem karácsonnyal kezdődött. A Biblia azt mondja, hogy Ő a világ teremtése előtt már mint Isten létezett, és a teremtésben részt vett. Csak egyetlen igét hadd idézzek a sok közül, ami erről szól. A Kolosséi levél első részében ezt olvassuk: "Ő benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok, minden Ő általa és reá nézve teremtetett." Akkor mi történt karácsonykor? Az, hogy az Ő öröktől fogva meglevő isteni természete mellé magára vette még a mi emberi természetünket is. Neki mint Istennek ez lehetséges. Ez csak neki volt lehetséges. Tudjuk, hogy ennek az volt a célja, azért volt erre szükség, mert az ember bűnének a büntetését csak ember szenvedhette el. Ezért lett az Ige testté, ezért lett Ő emberré. Az Ő testté lételével elkezdődött megalázásának az ideje. Egyre mélyebbre alázta magát. A Filippi levél második részéből jól ismert Krisztus-himnusz részletezi ezt: megüresítette magát, rabszolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és engedelmes volt egészen a kereszthalálig. Ez az Ő földi életének a mélypontja. Mivel azonban Isten, a harmadik napon feltámadt. Így olvassuk: felmagasztalta Őt az Isten. Adott neki olyan nevet, amelyikre minden térd meghajol: mennyeieké, földieké, földalattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. Feltámadása után negyven nappal pedig (ami alatt tanítványait készítette fel a szolgálatra) visszament a mennybe. Most pedig így mondjuk a hitvallásunkban: ott ül az Atya Isten jobbján - vagyis mint az, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön - gyakorolja a maga hatalmát. De mi tudjuk, hogy egyszer újra megjelenik itt a földön, minden szem meglátja Őt, magához veszi a benne hívőket és ítéletet tart a világ felett. Ez röviden összefoglalva Jézus életútja. Ha ezt ábrázolnánk, akkor egy egyenessel kellene kezdeni, amelyik a végtelenből jön (nincs kezdete), azután egy törés van benne, ahol Jézus felvette emberi testünket és elkezdi egyre mélyebbre megalázni magát, mélypont a kereszthalál, és onnan már a felszálló ág kezdődik, majd újra egy törés és folytatja mennyei dicsőségében az Ő örök istenségét. Az első töréspont a karácsony, a második töréspont áldozócsütörtök, a mennybemenetel. Az Ő mennybemenetele is egyfajta bizonyíték az Ő istensége mellett. 2. Hogyan történt az Ő mennybemenetele? |
|
Bővebben...
|
|
|
