| Gyökössy Endre: Recept |
|
- Igehirdetésének egyik mondata hozott ide. - Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat. - A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik, és - azt hiszem, így hangsúlyozta - gyűlölet lesz belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de biztosan. - Ugye Pál apostolt idézte: a nap le ne menjen a ti haragotokon! ? - Erről is szó volt, de gondolom, mást is szeretne még mondani. - Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét házasságom anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett laknunk. Nem volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban. Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám "kislánya" legyek a házasságban és ne feleség. Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben. Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá - rettenetes kimondani is -, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl. Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg. Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív, beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg. Mondja: mit tegyek? - Mit tett eddig? - Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat. - Mióta imádkozik ezért? - Amióta tudom, hogy gyűlölöm. - Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje? - Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam. - Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését? Tulajdonképpen mit várt? - Hát, hogy szeretni tudjam. - Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg bizsergésre várt a szíve körül ugye? És az elmaradt. Így van? - Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában. - Szeretnék valami mást is ajánlani. - Azért jöttem. - Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az életével valamit. Így van? - Igen, körülbelül így. - Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban. .. - A kereszten? - Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából. Édesanyjáért kellene valamit megtennie még. Mert legtöbbször az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csatlakoznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket. - De mit tegyek? - Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben imádkozzék érte, ha még tud. - De mondtam, hogy gyűlölöm. - Meg akar gyógyulni? - Igen. - Akkor cselekedjék, és ne keressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott egyet s mást, még az ellenség szeretetéről is. - Mit tegyek hát? - Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná? - Kiváltanám. - Bevenné? - Bevenném. - Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet. Írja? - Írom. - Tessék: hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy aludt. Kedden: kitakarítom az ő szobáját is. Szerdán: két szelet süteményt hozok neki. - Írja csak, írja. Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pedig kérdezgetek és hagyom őt - csak őt - beszélni. Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott. - Már évek óta nem zongorázik. - De kérnie szabad. Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot főzni, mert azt ő jobban tudja. Vasárnap: bemegyek a szobájába, amikor lefeküdt, betakargatom és megcsókolom. Pont.. Ismeri ezt a zenei kifejezést? Da capo al fine? Elejétől végig. Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine s egy hét múlva felkeres és megbeszéljük a többit. - A csókot is kell? - Igen. - Jaj! - Miért, jaj? - Mert évek óta nem csókoltam meg. - Vállalja ezt a hetet így? - Megkísérlem. - Isten segítse. Várom. Nem jött. Hetekig nem jött. De egy hétfőn, kora reggel telefonált. Sírva: - Mikor tegnap ismét betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme és azt mondta: - De jó vagy mostanában hozzám. - Akkor, évek óta először, éreztem, hogy szeretem az anyámat. Aztán hozzátette: - Adja másnak is oda ezt a receptet! Tessék. |
Heti programjaink
Vasárnap
10:00 Istentisztelet
10:00 Vasárnapi-iskola gyermekeknek
17:00 Istentisztelet
18:00 IFI-est
Kedd:
18:00 Nagy-ifi (18+)
Csütörtök:
17:00 Nőszövetségi bibliaóra
18:00 Férfi bibliakör 2 hetente
Péntek:
14:30 Kátéóra (I évesek)
18:00 Dávid-ifi (18-)
Szombat
10:30 Kátéóra (II évesek)
17:00 Kóruspróba
GYERMEKKLUB
- február 4.
IFI ISTENTISZTELETEK
- február 12.
- március 11.
- április 8.
- május 13.
- június 10.
Ha nem jársz kedvteléseid után a nyugalom napján, az én szent napomon, ha a nyugalom napját gyönyörűségesnek hívod, az Úr szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről,
akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében.
Az Úr maga mondja ezt.
Ézsaiás 58,13-14
Elérhetőség
Lelkészi hivatal nyitvatartása
hétfőtől péntekig 9-1 között
kedd és csütörtök 4-6 között is
Telefon
+40256492992
FAX
+40256492992
Cím
T. Cipariu 1/14
Temesvár-300200
E-mail
temrefbelvaros{@kukac}
yahoo{.pont}com
Szerkesztői E-mail
demetersandor{@kukac}
reformatusok{.pont}com






















