| A BIBLIA |
|
Szerző: Wilhelm Busch Egy fiatalember gyakran kigúnyolta a Bibliát. Egyszer megint lekicsinylő megjegyzést tett rá. - Olvasta maga már tulajdonképpen a Bibliát? - kérdeztem tőle. - Ugyan mit gondol? Én és a Biblia! Nevetséges! Elővettem egy vadonatúj, bőrkötésű Újtestamentumot: - Nézze, ezt a szép kis Bibliát magának adom, ha megígéri, hogy elejétől végig elolvassa. Az ajánlat nagyon csábító volt. Azután hetekig nem láttam a fiatalembert. Egyszer csak megint megjelent. - Nos - kérdeztem -, hogy állunk a Bibliával? Nagyon komolyan felelt: - Tudja, különös dolog ez. Elkezdtem olvasni. Sok mindent nem értettem meg. Már abbahagytam volna - de hiszen megígértem, hogy végigolvasom! Azután sok mindent találtam benne, ami szíven talált és nyugtalanított úgy, hogy legszívesebben eldobtam volna a könyvet. De megígértem, és végig kellett olvasnom. Később annyi vigasztalást találtam benne, hogy egész boldog lettem. Amikor befejeztem, azt mondtam magamban: ha igaz az, amit ez a könyv mond, akkor el vagyok veszve, ha nem változtatok az életemen. Hozzáfogtam, hogy nagytakarítást csináljak a szívemben. És most - a Biblia az élet könyve számomra. (Wilhelm Busch: Jézus a mi sorsunk c. könyvből) |
Heti programjaink
Vasárnap
10:00 Istentisztelet
10:00 Vasárnapi-iskola gyermekeknek
17:00 Istentisztelet
18:00 IFI-est
Kedd:
18:00 Nagy-ifi (18+)
Csütörtök:
17:00 Nőszövetségi bibliaóra
18:00 Férfi bibliakör 2 hetente
Péntek:
14:30 Kátéóra (I évesek)
18:00 Dávid-ifi (18-)
Szombat
10:30 Kátéóra (II évesek)
17:00 Kóruspróba
GYERMEKKLUB
- február 4.
IFI ISTENTISZTELETEK
- február 12.
- március 11.
- április 8.
- május 13.
- június 10.
Ha nem jársz kedvteléseid után a nyugalom napján, az én szent napomon, ha a nyugalom napját gyönyörűségesnek hívod, az Úr szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről,
akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében.
Az Úr maga mondja ezt.
Ézsaiás 58,13-14
Elérhetőség
Lelkészi hivatal nyitvatartása
hétfőtől péntekig 9-1 között
kedd és csütörtök 4-6 között is
Telefon
+40256492992
FAX
+40256492992
Cím
T. Cipariu 1/14
Temesvár-300200
E-mail
temrefbelvaros{@kukac}
yahoo{.pont}com
Szerkesztői E-mail
demetersandor{@kukac}
reformatusok{.pont}com






















