| ELMEGYÜNK... |
|
![]()
A rét szélén egy nagy tölgyfáról lassan hullott a levél. S hullott a többi fáról is. A tölgy egyik ága, magasan a többi felett, egész a rétre kinyúlt. Legszélső ágán két levél kuksolt egymás mellett. - Már nem úgy van, mint régen- mondta az egyik levél a másiknak. - Nem - ismételte a másik. - Ma éjjel is annyian elmentek közülünk... Már jóformán csak mi maradtunk ezen az ágon. - Nem lehet tudni, melyikünkön van a sor - mondta az első. - Amikor még meleg volt, és a nap forróságot árasztott, olykor egy-egy vihar vagy felhőszakadás tört ránk, és sokan közülünk már akkor elsodródtak, holott még nagyon fiatalok voltak. Nem lehet tudni, melyikünkön a sor. - Most a nap csak ritkán süt - sóhajtott a második levél -, és ha süt is, már nincs ereje. Új erőre volna szükségünk. - Vajon igaz-e - kérdezte az első- , vajon igaz-e, hogy helyünkbe újak jönnek, ha mi leperegtünk, és aztán újra mások, és mindig újra? - Biztosan igaz - suttogta a másik. - El se tudom képzelni... Ez már meghaladja a mi fogalmainkat. - És aztán olyan szomorúak leszünk tőle - tette hozzá az első. Egy ideig hallgattak, aztán az első csöndesen mondta maga elé. - Miért kell elmennünk? A második kérdezte: - Mi lesz velünk, ha lehullunk? - Lehanyatlunk... - Mi van ott lenn? Az első felelte: - Nem tudom. Az egyik ezt mondja, a másik azt.. De senki sem tudja. A második kérdezte: - Vajon érzünk-e még valamit? Vajon tudunk-e még valamit magunkról, ha ott lenn leszünk? Az első ismételte: - Ki tudná megmondani? Aki lehullott, még sose tért vissza, hogy erről beszéljen. Újra hallgattak. Aztán az első levél gyöngéden így szólt a társához: - Ne bánkódj olyan nagyon, hisz reszketsz már. - Hagyd csak - felelte a másik. - Mostanában olyan könnyen reszketek. Már nem érzem magam olyan biztosan a helyemen. - Ne beszéljünk többé ilyen dolgokról - mondta az első levél. A másik felelte: - Nem.., hagyjuk...,de..., mi másról beszélhetnénk?... - Hallgatott, és kis szünet után folytatta: - Vajon ki megy el közülünk elsőnek? - Ezzel még ráérünk - csillapította az első. - Emlékezzünk inkább a múltra. Milyen szép volt. Milyen csodálatosan szép! Amikor a nap oly forrón tűzött ránk, hogy majd kicsattantunk az egészségtől. Emlékszel még? És aztán reggel a harmat... És az enyhe, pompás éjszakák... - Most iszonyatosak az éjjelek - panaszkodott a másik -, és nem akarnak véget érni. - Nem szabad panaszkodnunk - mondta az első szelíden -, hisz tovább éltünk, mint sokan-sokan közülünk. - Ugye, nagyon megváltoztam? - érdeklődött az első levél félénken, de sürgetőn. - Szó sincs róla - erősítette az első. - Te persze azért gondolod, mert én olyan sárga és csúnya lettem, ó, nálam az egészen más... - Ugyan ne tréfálj! - vágta el a szavát a másik. - De igazán úgy van - ismételte az első buzgón -, higgy nekem! Olyan szép vagy, mint az első napon. Itt-ott egy-egy vékony, sárga csík, alig lehet észre venni, és csak még szebb leszel tőle. Higgy nekem! - Köszönöm - suttogta a másik levél meghatottan. - Nem hiszek neked..., legalábbis nem egészen...,te mindig olyan jó voltál hozzám. Most értem csak meg egészen, mennyire jó. - Hallgass! - Mondta az első, és maga is elhallgatott, mert a bánat a szavát vette. Most hallgattak mind a ketten. Az órák múltak. Nedves szél húzott hidegen és ellenségesen a fák felett. - Ó...,most - mondta a második levél - én.... - Megtört a hangja. Lassan levált ágáról, és kerengélve lehullt. Itt volt a tél!! Felix Salten: Bambi (részlet)
|
Heti programjaink
Vasárnap
10:00 Istentisztelet
10:00 Vasárnapi-iskola gyermekeknek
17:00 Istentisztelet
18:00 IFI-est
Kedd:
18:00 Nagy-ifi (18+)
Csütörtök:
17:00 Nőszövetségi bibliaóra
18:00 Férfi bibliakör 2 hetente
Péntek:
14:30 Kátéóra (I évesek)
18:00 Dávid-ifi (18-)
Szombat
10:30 Kátéóra (II évesek)
17:00 Kóruspróba
GYERMEKKLUB
- február 4.
IFI ISTENTISZTELETEK
- február 12.
- március 11.
- április 8.
- május 13.
- június 10.
Ha nem jársz kedvteléseid után a nyugalom napján, az én szent napomon, ha a nyugalom napját gyönyörűségesnek hívod, az Úr szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről,
akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében.
Az Úr maga mondja ezt.
Ézsaiás 58,13-14
Elérhetőség
Lelkészi hivatal nyitvatartása
hétfőtől péntekig 9-1 között
kedd és csütörtök 4-6 között is
Telefon
+40256492992
FAX
+40256492992
Cím
T. Cipariu 1/14
Temesvár-300200
E-mail
temrefbelvaros{@kukac}
yahoo{.pont}com
Szerkesztői E-mail
demetersandor{@kukac}
reformatusok{.pont}com























