|
Istennek legyen hála, hogy 2010. november 11-én valósággá vált gyülekezetünk néhány férfi tagjának az egyik álma: beindult a férfi bibliakör. Kellett egy néhány hónap, az elképzeléstől, a személyes megszólítástól a kezdetig, azaz a magvetésig. Elültettük 13-an közösen ezt a kis mustármagot, amely hitünk szerint bő termést fog hozni, és hisszük, hogy gyarapodni is fog ez a kis közösség. Miért van szükség férfi bibliakörre? Először is azért, mert gyülekezetünk férfi tagjainak is szüksége van egy olyan kisebb közösségre a gyülekezet egészén belül, mint az ifjaknak az ifi alkalmak, a nőknek a nőszövetségi bibliaórák, a gyermekeknek a vasárnapi iskolák, ahova a hét fárasztó munkája közepette egy órára elmehet, és feltöltődhet, erősödhet a hitében a férfi is a másik ember hite által. Másodszor azért, mert jó úgy összegyűlni egy órára időről időre, hogy kötetlenül beszélgetünk, énekelünk, egymást megismerjük és terheinket megosztjuk egymással. Harmadszor azért is, mert a heti istentiszteletek mellett szükségét éreztük annak is, hogy mi férfiak is foglalkozzunk az Isten Igéjével, a Bibliával és hitbeli kérdéseinket is átbeszéljük. Végül pedig úgy gondolom, hogy amint a hit halott cselekedetek nélkül, úgy a hit nélküli cselekedetek sem építik igazán az Isten országát. És mivel a hit hallásból, mégpedig Isten Igéjének a meghallásából ( és olvasásából) van, ezért hiszem, hogy ezek az alkalmak a hitünk erősödéséhez is hozzásegítenek. A szólás úgy mondja, hogy a jó pap is holtig tanul, ennek alapján hiszem, hogy nem csak a lelkipásztorainknak van szükségük arra, hogy tanulják az Isten dolgait, hanem nekünk is, férfiaknak. Ne legyünk elbizakodottak, hogy mi már eleget tudunk. Hét élet sem lenne elegendő ahhoz, hogy megismerjük Isten teljes üzenetét, a Bibliát. Istennek mindig van valami új üzenete a mi számunkra, ahogy ezt már sokszor megtapasztaltuk az istentiszteleteken és már az eddigi férfi bibliakörökön is. Érezzük az isteni parancsnak a terhét is magunkon, hogy mi is részt vállaljunk a lelkipásztoraink mellett az örömhír továbbadásában, a gyülekezetünk építésében a magunk családjában, környezetében. De mindegyikünkben megfogalmazódott a gondolat: szükségünk van a tanulásra, az Ige megismerésére ahhoz, hogy a minket megkérdezőknek vagy a velünk vitatkozóknak és az Igét megcáfolóknak beszélni tudjunk Isten nagyságos dolgairól. Ugyanis parancsba kaptuk, hogy az örömhírt ne tartsuk meg magunknak, hanem adjuk tovább szeretteinknek, embertársainknak. Ehhez először tisztában kell lennünk nekünk magunknak a hitbeli kérdésekkel, a Szentírásismerettel. A férfi bibliakörnek ez lenne a rendeltetése: továbbképzés a hit dolgaiban, az Ige jobb megismerése és nem utolsó sorban a közösség építése. E férfi bibliakör képzeletbeli ajtaja nyitva áll gyülekezetünk minden férfi tagja számára. Szeretettel várunk mindenkit kéthetente csütörtök este 18.00 órai kezdettel a gyülekezeti terembe! Terveink szerint a hitbeli kérdések és Szentírásismeretünk bővülésével egyidejűleg elkezdjük majd a konkrét gyülekezetépítési munkát is, amit majd Isten kirendel a számunkra, hiszen aratnivaló van, a munkás kevesebb, de azért vagyunk és hisszük, hogy leszünk. Azzal is tisztában van a hívő ember, hogy a Megváltónk nem ígért gondmentes életet az Őt követők számára, de tudjuk, hogy Istenben bízva, Tőle erőt merítve és áldást nyerve hasznos emberei lehetünk abban a munkában, amelyre elhívott minket. Bakos Levente, presbiter |
|
|
Heti programjaink
Vasárnap
10:00 Istentisztelet
10:00 Vasárnapi-iskola gyermekeknek
17:00 Istentisztelet
18:00 IFI-est
Kedd:
18:00 Nagy-ifi (18+)
Csütörtök:
17:00 Nőszövetségi bibliaóra
18:00 Férfi bibliakör 2 hetente
Péntek:
14:30 Kátéóra (I évesek)
17:00 Dávid-ifi (18-)
Szombat
10:30 Kátéóra (II évesek)
17:00 Kóruspróba
GYERMEKKLUB
- március 3.
IFI ISTENTISZTELETEK
- február 12.
- március 11.
- április 8.
- május 13.
- június 10.
Ha nem jársz kedvteléseid után a nyugalom napján, az én szent napomon, ha a nyugalom napját gyönyörűségesnek hívod, az Úr szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről,
akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében.
Az Úr maga mondja ezt.
Ézsaiás 58,13-14
Elérhetőség
Lelkészi hivatal nyitvatartása
hétfőtől péntekig 9-1 között
kedd és csütörtök 4-6 között is
Telefon
+40256492992
FAX
+40256492992
Cím
T. Cipariu 1/14
Temesvár-300200
E-mail
temrefbelvaros{@kukac}
yahoo{.pont}com
Szerkesztői E-mail
demetersandor{@kukac}
reformatusok{.pont}com






















