Kalendárium

<<  Március 2010  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8101113
161718192021
22232425262728
293031    

 

 

KÖNYVAJÁNLÓ

  


Hirek
Nemtelen nevelés PDF Nyomtatás E-mail


 gender ferfi noNe csodálkozzon senki, ha szeptembertől merőben új szabályokkal szembesülnek az óvodákban. Ne nézzenek furcsán, ha az óvónéni rosszalló pillantást vet önökre, amiért kislányunk hajába rózsaszín masnit kötöttek, a hozzáillő bársonyszoknyáról és lakkcipőről már nem is beszélve. Ne lepődjenek meg, ha egy alapos feddés után arra kérik önöket, a jövőben ne forduljon elő hasonló eset, a gyermek nemiségét hangsúlyozó öltözék ugyanis szöges ellenétben áll az óvodák pedagógiai programjával.

Nem baj, ha a kisasszony eleinte tiltakozik, hogy vége a csipkés-fodros korszaknak, idővel hozzászokik a kevésbé csinos öltözékhez is. A hosszú fürtös hároméves járjon inkább nadrágban. Természetesen abból sem ajánlott a nőies szín, legyen inkább semleges, például szürke.

Arra az eshetőségre gondolni sem merek, hogy nem a lányok öltözködését igazítják a fiúkéhoz, hanem fordítva, és a kis Bencék a rózsaszín tüllszoknyában motoroznak majd eszeveszetten az udvaron.

A fent vázolt jövőkép sajnos nem utópia, hanem a közeljövő valósága. A Bajnai-kormány ugyanis – a szakmai szervezeteket megkerülve – titokban módosította az óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló jogszabályt. Ennek értelmében a következő nevelési év kezdetéig úgy kell módosítani az óvodai nevelési programokat, hogy a jövőben az intézményekben tudatosan kerüljék a nemi sztereotípiák erősítését.

A baloldali elit hatalomgyakorlásának utolsó pillanataiban is azon dolgozik, hogy Magyarország anyagi kifosztása után a lehető legnagyobb erkölcsi és szellemi pusztítást vigye véghez. Szakemberek szerint az óvodai program átalakításával, a nemi szerepek háttérbe szorításával egy világszerte terjedő, életveszélyes világnézetet, a gender ideológiát akarják beépíteni a hazai oktatásba. A radikális genderfeministák és a melegszervezetek zöme szerint nem férfinak és nőnek születünk, csupán a család és társadalom elvárásai nevelnek minket férfivá és nővé. Az ember valamiféle semleges lényként jön a világra, és mindenkinek alapvető joga, hogy maga határozza meg nemét, szexuális kapcsolatainak formáját, az utódok létrehozásának pedig nem egyetlen útja a hagyományos házasság. A gender ideológiának megfelelő kormányzati intézkedés volt a gyes és a gyed lerövidítése is, hiszen a szélsőséges világnézet szerint a gyermek rabszolgává teszi az anyát.

Az egyházak kézzel-lábbal tiltakoznak az új ideológia oktatásba történő beépítése ellen. Papp Kornél, a református zsinati oktatási iroda vezetője szerint a nemi sztereotípiák kerülése a gyakorlatban többek között azt jelenti, hogy a mesét olvasó óvónőnek egyes szülőnek és kettes szülőnek kell hívnia az apát és az anyát. Be kell avatkozni a gyerekek játékába is: ha például a kislány túl sokat babázik, meg kell próbálnunk rávenni, játsszon inkább a markolóval. Az egyházi szakértő szerint a kormány tudatos támadást indított a család ellen, a hagyományos anya- és apakép lerombolására törekszik. Ez végzetes következményekkel járhat, hiszen egyre több lesz a nemi identitását kereső, hagyományos családon kívül élő felnőtt, a magányos ember pedig sokkal jobban manipulálható.

A baloldali oktatási kormányzat már évek óta folytatja gyermekeink tudatos, tömeges butítását. Elég csak az iskolabezárásokra, az érettségi nevetségessé tételére vagy a buktatás megszüntetésére gondolni. A cél: gondolkodni képtelen embermasszává alakítani a jövőbeli szavazóbázist. A fentről vezényelt népbutítás ellen egyetlen fegyver létezik: a család. A szülőktől kapott értékrend és erkölcs az egyedüli, amely ellenállóvá tehet minket a manipulációval szemben. Földig kell hát rombolni azt is. A fiúból ne váljon határozott elképzelésekkel, szilárd jellemmel bíró apa, a lányból pedig ki kell irtani az anyai ösztönt. Teszik mindezt akkor, amikor minden évben több tízezerrel fogy a magyar lakosság száma. Ha nem állunk ellen, belátható időn belül írmagja sem marad a magyar nemzettudatnak.

Forrás: Magyar Nemzet

 
Megszűnik a magyar oktatás Temesvár két általános iskolájában PDF Nyomtatás E-mail

A magyar tagozatokat ősztől Temes megye egyetlen önálló magyar nyelvű tanintézményébe, a Bartók Béla Elméleti Líceumba költöztetnék át.

 

 

 

 

A temesvári 1-es számú általános iskolában vagyunk, a második osztályban. A város legrégibb tanintézményében tavaly ősszel már nem indult első osztály.

- 1990-ben az iskolánk magyar tagozatán még két-két osztály is működött párhuzamosan, mára azonban annyira lecsökkent a gyermekek száma, hogy a minimumot, azaz a tíz gyermeket sem tudjuk összegyűjteni egy-egy osztályhoz – közölte Plopeanu Georgeta, a Temesvári 1. Számú Általános Iskola igazgatója.

A magyar tagozaton most 7 és 10 közötti egy-egy osztály létszáma.
Bővebben...
 
Istentől jövő bölcsesség - III. Egyházkerületi Bibliaismereti Vetélkedő PDF Nyomtatás E-mail
Harmadik alkalommal került megrendezésre egyházkerületünk bibliaismereti vetélkedője az Érmelléki Egyházmegye szervezésében, november 21-én. Ismételten a magyarkéci gyülekezet adott helyt a rendezvénynek. Ez alkalommal mind a 9 egyházmegye képviseltette magát egy-egy 4 tagú csapattal.

Október folyamán egyházmegyénként vetélkedtek a fiatalok, és az ott első helyezést elérők képviselhették egyházmegyéjüket a kerületi döntőn.
    A vetélkedőn a fiataloknak egy ószövetségi könyvet kellett alaposan tanulmányozás alá venniük: Mózes I. könyvét, a Genezis, az eredet könyvét. A kerületi döntőbe jutott csapatok a következők voltak: a hosszúmezői (nagybányai eme), a szatmárnémeti-kültelki (szatmári eme), a tasnádszarvadi (nagykárolyi eme), a szilágyballai (zilahi eme), a szilágylompérti (szilágysomlyói eme), a magyarkéci (érmelléki eme), a jákóhodosi (bihari eme), az ágyai (aradi eme), és a temesvári (temesvári eme).
A vetélkedő Csűry István püspök igehirdetésével kezdődött, aki az 1Sám 17,40 alapján szólt közvetlen hangon az egybesereglett fiatalokhoz. Az ige alapján rámutatott arra, hogy a bölcsesség felülről való adomány, Istentől jön, de a helyes célokra való használatához szükség van a hitre is. Miután a fiatalok izgatottan foglalták el a sorsolás útján megszerzett helyeiket, a házigazda gyülekezet nevében Mike Pál lelkipásztor, egyházmegyei ifjúsági szakelőadó köszöntötte az egybegyűlteket, és a zsűri tagjait: Csűry Istvánt, a zsűri elnökét, valamint Dr. Zabán Bálint Károlyt, a nagyvárad-velencei gyülekezet segédlelkészét, Illyés Tamás érszőlősi, és Kulcsár Árpád értarcsai lelkipásztorokat.
A vetélkedőn 50 kérdésre kellett válaszolni, emellett a Szedd össze magad nevű játékban mérhették össze bibliatudásukat a fiatalok. A rendezvény színvonalát emelte, hogy a csapatok évről-évre felkészültebben érkeznek a megmérettetésre. A küzdelem ezúttal is szoros volt, és csak kevesen múlott a végső sorrend kialakulása. Az ebéd után tartott eredményhirdetés szerint az első helyezett csapat a magyarkéci lett (a tavalyi másodikak), a második helyezett az ágyai csapat lett (a tavalyi elsők), a harmadik helyezettek a jákóhodosiak csapata lett (tavalyi negyedikek). A csapatok a zsűri tagjaitól vehették át megérdemelt jutalmukat: értékes könyvcsomagokat, amelyben bibliák, illetve hitépítő keresztyén irodalom volt. A vetélkedő után koncertet adó Pintér Béla, a fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő keresztyén énekes, aki Magyarországról érkezett a szervezők meghívására egy-egy CD-vel is megajándékozta a győztes csapatokat, Kovács Claudia, a PKE hallgatója pedig egy-egy grafikáját ajánlotta fel a győzteseknek.
A Szedd össze magad játék győztese a tasnádszarvadi csapat lett, akik ezzel különdíjat nyertek: 5 koncertjegyet, Pintér Béla adventi lemezbemutatójára.
Dr. Zabán Bálint Károly zsűritag érdekfeszítő, tartalmas előadást tartott Mózes I. könyvéről, a tőle megszokott lendületes és humoros stílusban. A kérdések közti szünetekben az érszőlősi és magyarkéci fiatalokból álló tehetséges zenészek sarkalták éneklésre a fiatalokat. A vetélkedő programjának betetőzése Pintér Béla koncertje volt, aki jól ismert dalaiból adott elő néhányat a fiatalokat is bevonva, akik természetesen kívülről fújták a szövegeket.
Az est beköszöntével Mike Pál lelkipásztor köszönetet mondott mindazoknak, akik segítségére voltak a vetélkedő megszervezésében, és lebonyolításában. Minden jelenlévő emléklapot kapott, amelyen az alábbi igei vezérgondolat olvasható: „Mert az Úr szava igaz, és minden ismerete hűséges” Zsolt 33,4.

Kulcsár Árpád lp., Értarcsa
 
Szabadság-díj PDF Nyomtatás E-mail

 

Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője elmondta, hogy Újvárossy Ernő az életét adta a szabadságért. A temesvári presbitert a Securitate megpróbálta rávenni, hogy a szabálytalanul végezzen el egy templomfelújítást, s így a közvélemény előtt be lehessen feketíteni Tőkés László püspököt. Ő nem volt hajlandó erre, s mindent szabályosan végzett. A Securitate ezért egy Temesvár melletti erdőben megölte 1989 szeptemberében – idézte fel a díjazott tragikus életútját. A néppárti képviselő szerint itt az ideje, hogy azokat a hősöket, akik életüket áldozták a szabadságért, kiemeljék. Azt szeretnék, ha megindulna egy mozgalom Magyarországon és Európában, hogy ezeknek a hősöknek a nevét a történelem megismerje és megőrizze – tette hozzá. A Szabadság-díjat, amelyet két ég felé tartott kéz jelképez, egyhangúlag ítélték oda Újvárossy Ernőnek.

 


Tőkés László európai parlamenti képviselő azt mondta, nehéz elvonatkoztatnia attól, hogy Újvárossy Ernő jó barátja volt, aki hosszú ideig a Kárpátokon túl dolgozott, s egyfajta hitbeli és nemzeti megtérés útján érkezett a temesvári gyülekezethez. Ő az első hősi áldozata a temesvári népfelkelésnek – tette hozzá.

A Jogtipró-díj díj odaítéléséről a szabadsagkor.blog.hu weboldalon lehetett szavazni. A díjra idén három jelölt volt: Robert Fico és a szlovák államnyelvtörvény, a BKV és vezetői, valamint a Heves megyei közgyűlés és Hospinvest. A szavazás végeztével Robert Fico és a szlovák nyelvtörvény a beérkezett 3502 voksból 1625-tel lett első.

A díj – amelyet egy fekete bakancs jelképez – a meghirdetők megfogalmazása szerint nem csupán a demokrácia vagy az alapvető emberi és szabadságjogok semmibevételét jelképezi, hanem egy életérzést, amit egy következmények nélküli országban élhetnek át az érintettek.

Az indoklás szerint a Robert Fico vezetette „szociáldemokrata Smer és a fasiszta Jan Slota vezette Nemzeti Párt" koalíciója a szlovák államnyelv védelmét szolgálni hivatott törvénnyel beteljesítette azokat a félelmeket, melyeket sokan már a szlovák választások után megfogalmaztak. A közintézményekben a magyar nyelv használatát többezer euróval büntetni rendelő törvény szövege nem csupán az európai szabadságjogi normákkal, egyezményekkel ellentétes, de a szlovák-magyar alapszerződést rendelkezéseit is sérti. A kisebbségi nyelvhasználat állami szintre emelt üldözése sem a felvidéki magyar közösség alapvető szabadságjogaival, sem a határait lebontó Európa értékeivel és céljaival nem egyeztethető össze.

Hegedűs Zsuzsa szociológus azt mondta, arra számított, Fico „kiütéssel győz" majd a szavazáson. A szlovák kormányfő úgy viselkedik, mint egy piromán, amikor egy égő gyufával egy benzines hordó fölé ül, és azzal fenyegetőzik, hogy beledobja – fogalmazott.

A Jogtipró-díjat tavaly adták át először, akkor Draskovics Tibor, korábbi rendészeti miniszter kapta aki „rengeteget tett azért, hogy Magyarországon a szabadságjogokat talán legnagyobb mértékben a közbiztonság állapota sérti".

MTI

 

 
Kölcsey Ferenc: Himnusz PDF Nyomtatás E-mail

Kölcsey Ferenc: Himnusz – A magyar nép zivataros századaiból

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúlt barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját e hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.

Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virul
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvák hő szeméből!

Szánd meg, Isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Cseke, 1823. január 22.
 
További cikkeink...
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 1 / 10

Heti programjaink


Vasárnap

 10-től istentisztele

 10-től Vasárnapi-iskola gyermekeknek

 5-től istentisztelet majd gyülekezeti imaóra

 

Hétfő:

 4-től I éves káté előkészítő

 5-től II éves káté előkészítő

Kedd:

 7:30-tól NAGYIFI 18+

Csütörtök:

 5-től Nőszövetségi bibliaóra

Péntek:

 6-tól KISIFI 18-

Szombat

5-tól  kóruspróba

 

 

       Az alkalmakat

  áron is megvegyétek,

mert a napok gonoszak!

            Ef 5,16

Ajánlott oldalak

 
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 kalvin_ev