Kalendárium

<<  Február 2012  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8
131516171819
212223242526
2829    

Ajánlja fel adója 2%-át

     A szükséges nyomtatvány itt

Dsida-est Temesváron, 2009. október 31-én

 

Krisztusnak és Pilátusnak egyformán szolgálni nem lehet

 

 

1988. október 25-én Temesvári egyetemi hallgatók egy csoportja a reformáció ünnepe alkalmából Dsida Jenő szavalóesttel állt a templomi közönség elé. A Mátray László által vezetett csoport fennállása 20. évfordulójának megünneplésére készült. Az előadást követően a diákokat, illetve a házigazda lelkipásztort, Tőkés Lászlót retorziók érték. Egy 1988. december 20-án keltezett jelentés szerint a Szekuritáté lépéseket tett annak érdekében, hogy eltávolítsák a „pozitív befolyás alá került diákokat”. Tőkés László környezetéből. Intézkedtek annak érdekében is, hogy Tőkés László már ne tudja vonzani és befolyásolni az ifjúságot. 1989. május 28-án a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában olvasták fel Tőkés Lászlónak az akkori püspökhöz, Papp Lászlóhoz címzett levelét, amelyben védelmet kért a templomi szereplésük miatt meghurcolt diákoknak. Ugyanebben a műsorban elhangzott Papp László válasza is, melyben a püspök elutasította a közbenjárást, és közölte, nem kell diákokat szerepeltetni templomi előadásokon.

Az előadást egy második színpadra lépés követte, amit követően Mátray László közölte: a hatóságok betiltották a Thalia színjátszókört, amely a temesvári magyar diákság egyik utolsó kulturális intézménye volt. 1989. február 4-én ismét Mátray László közölte: újraalakul a Thalia, de nem lehetnek a csoport tagjai azok, akik a második Dsida-esten is közönség elé álltak a templomban – a négy személy (Horváth Enikő, Szenes Attila, Szilágyi Zsolt, Gazda Árpád) kizárását felülről rendelték el. Azonban két nappal Tőkés László és Papp László leveleinek felolvasása után, 1988. május 30-án a kizárt tagokkal az egyetemi központ párttitkára közölte, tovább folytathatjuk a tevékenységüket a Thalia egyetemi színjátszókörben.

A harmadik Dsida-estet 11 évvel később, az 1999-es reformáció ünnepére szervezték meg.

Most, húsz évvel az 1989-es rendszerváltozás után ismét összegyűlnek az egykori Thaliások, hogy a Dsida-est felelevenítésével emlékezzenek az akkori eseményekre.

A rendezvény színhelyeként az eredeti, temesvár-belvárosi református templom szolgál, időpontja: 2009. október 31., 17 óra.

Ezelőtt húsz-huszonegy évvel a Tőkés László kezdeményezésére létrejött est zárósoraiként hangzottak el a katolikus költő gondolatai:

„Krisztusnak és Pilátusnak,

farizeusoknak és vámosoknak,

zsidóknak és rómaiaknak

egyformán szolgálni

nem lehet.”

(Dsida Jenő: Tekintet nélkül)

 

Nagyvárad, 2009. október 28.

 

                                                                                              Tőkés László

                                                                                              EP-képviselő

                                                                                               Sajtóirodája

 

Heti programjaink

 

Vasárnap

 10:00 Istentisztelet

 10:00 Vasárnapi-iskola gyermekeknek

 17:00 Istentisztelet

 18:00 IFI-est

      
Kedd:

 18:00 Nagy-ifi (18+) 

Csütörtök:

 17:00 Nőszövetségi bibliaóra

 18:00 Férfi bibliakör 2 hetente

Péntek:

 14:30 Kátéóra (I évesek)

 18:00 Dávid-ifi (18-)

Szombat

 10:30 Kátéóra (II évesek)

 17:00 Kóruspróba

GYERMEKKLUB

   - február 4.

IFI ISTENTISZTELETEK

    - február 12.

    - március 11.

    - április 8.

    - május 13.

    - június 10.

 

Ha nem jársz kedvteléseid után a nyugalom napján, az én szent napomon, ha a nyugalom napját gyönyörűségesnek hívod, az Úr szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről,

akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében.

Az Úr maga mondja ezt.

 

Ézsaiás 58,13-14

 

 

 

Elérhetőség

Lelkészi hivatal nyitvatartása

hétfőtől péntekig 9-1 között

kedd és csütörtök 4-6 között is

Telefon
+40256492992
FAX
+40256492992
Cím
T. Cipariu 1/14

Temesvár-300200
E-mail
temrefbelvaros{@kukac}

yahoo{.pont}com

Szerkesztői E-mail

demetersandor{@kukac}

reformatusok{.pont}com

Ajánlott oldalak

 
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 kalvin_ev