Az Ige mellett

A NEMZETÁPOLÁS HATÉKONY MÓDJA
(Summum bonum Hungariae)

Melyek azok az eszközök, azok a módszerek, amelyek a nemzet megmaradását leginkább elősegítik? Mi az, ami hatékonyan megtarthatja nemzetünket, különösen azon tagjait, akik kisebbségi létben élnek?

Manapság különösen is fontos ezekre a kérdésekre választ keresni, hiszen a statisztikák folyamatos létszámcsökkenésről beszélnek. Eközben a nemzet ápolása vagy rombolása alatt is elég sok dolgot értenek az emberek. Sokak számára például e terület egy nagyon jó eszközt szolgáltat arra, hogy elintézzék a másként gondolkodókat, azokat a személyeket, akik nem nyerik el a tetszésüket. A középkori boszorkányüldözések mintájára, a nem kívánt személyekről kikiáltják: ez a személy, vagy csoport a nemzet rombolását munkálja. Hadd vakarja az illető személy a fejét, hogyan mossa le magáról a legnagyobb vádat.

Ezekre a kérdésekre egy sokak számára szokatlan választ adok:  az Istennel való kapcsolat. Az Istennel való jó kapcsolat munkálja leginkább a nemzet megmaradását és az Istennel való kapcsolat elhanyagolása pedig a nemzet romlásba döntését is jelenti.

Ma ilyen vonatkozásban nem szoktak beszélni a nemzet ápolásáról. Voltak ugyan olyan időszakok a történelem folyamán, amikor sokan ezt látták megoldásnak a magyarság problémáira, például Mohács után, de ez mára már nem jellemző. Ma a magyarságápolás nagyrészt kulturális vonalon történik: irodalmi és népművészeti örökségünk ápolása és gyakorlása által. Természetesen ezekre is szükség van, hiszen ezek a nemzeti jellegzetességeink különböztetnek meg bennünket sok más nemzettől, de ez még önmagában nem fogja megtartani a nemzetet. Az Ézsaiás könyvében (Ézs 7,9) azt olvashatjuk, hogy „ha nem hisztek, bizony meg nem maradtok!” Az Istennel való kapcsolat felületessége, vagy annak hiánya, rányomja bélyegét egy nemzet sorsára is. Ameddig a kulturális rendezvények inkább rendhagyó alkalmakként vannak jelen egy nemzet életében, addig a hit jelenléte, vagy annak hiánya a hétköznapi életben láttatja hatását. Aránylag könnyű évente egy néhány alkalommal hazafiaskodni, rendhagyó alkalmakon részt venni, de a nemzet ápolása ennél többet jelent, ennek a nagy része mégis a hétköznapokban zajlik. A hétköznapokban, a családban, a munkahelyen, az iskolában. A hétköznapokban való helytállás vagy épp a helytállás hiánya fogja leginkább befolyásolni egy nemzet sorsát. Az pedig, hogy ki hogyan állja meg a helyét a hétköznapi életben, nagyban függ az ő hitétől, erkölcsi meggyőződésétől vagy épp annak a hiányától.

Feltételezem, hogy ezen sorok olvasása közben sokan felháborodnak, hisz úgy hangzik mindez, mintha egy pogány nemzetről volna szó. A mi népünk pedig köztudottan keresztyén nemzet, hisz így van számon tartva. Csakhogy keresztyén nemzetnek lenni nem csak egy elméleti dolgot jelent, hanem ennek nagyon sok gyakorlati vonatkozása van, vagy legalábbis kellene, hogy legyen. A keresztyén nemzet fogalma azt kellene jelentse, hogy egy nemzet, annak tagjai, a keresztyén erkölcsi normák szerint éli és igazgatja életét. Sajnos ilyen tekintetben a mi nemzetünk nem keresztyén: névlegesen az, de gyakorlatában, életvitelében tekintve nem az. A magyarság számára nem az Istentől kapott erkölcsi értékek gyakorlatba ültetése jelenti a legfőbb célt. A nemzetet pedig a gyakorlati életben megélt keresztyénség tudná megtartani. Ennek hiánya viszont romláshoz vezet.

A magyarság legnagyobb gondjai között a népességcsökkenést szokták emlegetni és ennek egyik konkrét előidéző tényezőjét, a gyerekvállalások alacsony számát. De aki a láthatókra, a jelenlegi kilátástalanságra néz, az nem fog gyereket vállalni – esetleg csak egyet. Aki azonban a Mindenható Isten gondviselésében bízik, az mer vállalni több gyereket is, hiszen az ő mindenható Istene képes felülkerekedni a kilátástalanságon, képes gondoskodni róla és gyermekeiről a nehéz gazdasági körülmények közt is. Itt már rögtön kiderül, hogy kinek a hite egy biztos meggyőződés (Zsidó 11,1) és az is, ha valakinek a hite csak addig terjed ameddig a látása. A névleges keresztyénség ezekben a gyakorlati dolgokban már nem segít.

A második nagy romboló tényezőnek a kivándorlást szokták megnevezni. Mivel nincsenek bíztató gazdasági kilátások ezért sokan, főleg a fiatalok és az értelmiségiek, elhagyják szülőföldjüket. Más országokban próbálnak szerencsét, abban a reményben, hogy ott majd gazdasági szempontból szebb jövő vár rájuk. És a láthatók tényleg többet ígérnek azok számára, akik elmennek szerencsét próbálni. Ezzel szemben már csak a láthatatlan, de Mindenható Istenbe vetett reménység tud érveket szolgáltatni az itthonmaradás mellett.

Az egy főre eső öngyilkosságok tekintetében is mi magyarok, az utóbbi években mindig az élvonalban voltunk világviszonylatban, de voltunk már világelsők is. Ez a reménytelenség és kilátástalanság szintén orvosolható volna az Istenbe vetett hit és az ő ígéreteiből fakadó reménység által. Az isteni ígéreteket nem ismerő nemzet számára, az Istenbe vetett bizalom hiányában, pedig nem marad más, mint a reménytelenség. Egy elkeseredett személyen nem segít a névleges keresztyénség.

Aztán az emberi élet kioltásával kapcsolatos isteni rendelkezések tisztelete is védelmet jelenthetne ezen a területen. És ez csak egy néhány gyakorlati szempont annak szemléltetésére, hogy az Istennel való jó kapcsolat a nemzet megmaradását is szolgálja. A felsorolás közelről sem kimerítő.

Isten rendeléseinek komolyan vétele egyben a nemzet javát is szolgálná! Arról még nem is tettem említést, hogy erkölcstelenségünkkel, hitetlenségünkkel Isten átkát is magunkra zúdíthatjuk, az istenfélő életünkkel pedig az ő áldásaiban részesülhetünk. Bibliát ismerő emberek számára ezt nem kell nagyon bizonygatni.

A reformációt követő Istenhez fordulás, maga után vonta a nemzetek feléledését is, úgy társadalmi, mint gazdasági szempontból. Az Istenhez forduló nemzetek tapasztalhatták Isten áldásait a társadalomban, a gazdaságban – az élet minden területén.

Persze mondhatják egyesek, hogy Istenbe vetett hit nélküli is élhetünk erkölcsösen úgy, hogy az a nemzet javát szolgálja. Ebben az esetben azonban egy nehezen megválaszolható kérdés az, hogy mi fog az erkölcsösség motiválója lenni? A nemzet féltése? A gyakorlati életben nem nagyon találunk olyanokat, akik ilyen megfontolásból lennének erkölcsösek. És mi alapján dönti el valaki, hogy mi az erkölcsös és mi nem az? Milyen alapon adhatjuk át az erkölcsi értékeket másoknak, ha azok csak a magunk elképzeléseiből fakadnak?

Ne feledjük – a nemzet ápolása, vagy éppen annak rombolása nagyrészt a hétköznapokban történik!