Az Ige mellett

          Képzeletbeli személyes levél

 

 

 

 

Kedves János,

mennyire örülök, hogy gratulálhatok 500. születésnapodhoz. Ki gondolta volna akkoriban, amikor egy kegyes anya és egy kevésbé kegyes dómjegyző gyermekeként megszülettél, hogy 500 év múltával is emlékezünk Rád?

A sok-sok elmúlt év alatt bizonyára rengeteg születésnapi köszöntőt kaptál, s ezért nem is szeretnék a szokásos dolgokkal most előjönni. Sokkal inkább meg szeretném Neked köszönni, hogy a Te teológiád mennyire maradandónak bizonyult, mind a mai napig. Mivé lettünk volna nélküled? Hogyan nézne ki az európai egyház-, és teológiatörténet, ha Te nem vagy? Te jó ég, el sem tudom gondolni, mi lenne, ha csak reformátor elődödnek, Luther Mártonnak lenne egyedül neve a mai protestáns világban.

Hadd mondjam el mondandómat néhány ének sorával, hiszen annak idején Te is szívesen énekeltél himnuszokat, zsoltárokat.

Nézd csak, amikor Te a 20-as éveid közepén jártál, azt akartad, hogy Genf »kegyes város« legyen és ezért mindent meg is tettél. Talán már akkor erre gondoltál: »Can a nation be changed? Can a nation be saved? Can a nation be turned back to you?« = Meg lehet változtatni a nemzetet? Meg lehet menteni a nemzetet? Visszatérhet a nemzet tehozzád?

El kell áruljak Neked egy titkot: nagyon jónak tartom, hogy Te nem vagy olyan keresztteológiai gondolkodó, mint azok, akik a wittenbergi reformátor keresztről szóló teológiáját nagyon egyoldalúan úgy állítják be, mint a szenvedés vállalását ebben a világban. Hát igen, ő is néhány helyen szembefordult a »theologia gloriae«-val, a dicsőség teológiájával. A tisztelet, a dicsőség, a felségesség teológiájával. De ez e Te dolgod volt, János, és ezt Benned nagyra tudom becsülni. Isten nagyságos, felséges lényét, akit igazán magasztalni akarunk, és Akihez Lélekben szolgálatunk során odafordulunk, felemelkedünk – nos, Te mindig is ezt hangsúlyoztad és valószínűleg így is gondoltad: »Felséges Úr, felséges Úr, amint kegyelmed rám talált, üres voltam, nagyon üres, és most mégis most kezeden élek. Felséges Úr, felséges Úr, megváltoztam minden időkre, a Te dicsőséged közelsége tette ezt velem.«

El tudom képzelni, hogy sok mai énekíró tudatában sincs annak, hogy hányféle dalban visszhangzik a Te teológiád. Egészen zseniálisan látható ez ebben: »Milyen nagy az Úr Jézus!«. Egyszer magad is úgy fogalmaztál, hogy Jézus javunkra, hasznunkra három hivatalt is vállalt és betölt: a királyit, a papit és a prófétait. Hát igen! Ez Ő.


Kedves János! A Te erkölcsi tanácsaid önmagukban olyan világosak voltak, mint némely dallam, amit manapság gyülekezeteinkben dudorászunk. Mint ez: »Jesus, be the centre – Jézus, Te légy a központ«, vagy ez: »Uram, törd össze a bálványok hatalmát! « - Jézus, ha Ő valóban életünk középpontja, tengelye, akkor Ővele nem fér össze semmiféle bálvány vagy istenség. Ezt is nagyon helyesen tetted, még ha ezen a területen egyesek szerint túl messze is mentél.
Apropos, túl messze menni: ez némelyek szemében vonatkozik predestinációs tanodra is. Úgy gondolod, hogy Isten az embereket két csoportra osztotta: a választottakéra és az elvetettekére? Az egyik csoportnak szerencsés az élete, a másik csoport tagjai pedig csak pechesek? Nos, hagyjuk inkább ezt…Nem tudom ugyanis osztani véleményedet, és csak csodálkozom azon, hogy ez a gondolat a mai fohászkodó énekekben mégis helyet kapott: »Mi az Úr háza vagyunk. Mi vagyunk az elválasztottak, hogy Előtte álljunk, Rá nézzünk. Mi vagyunk az Úr háza.« Hát ez túl nagy öntudat, aminek kialakulásában, lásd be, Neked is volt némi részed!?

Kedves Jánosom, még egy csomó mindenről kellene szólnom. De most mit tegyek? Hiszen csak gratulálni szerettem volna 500. születésnapodhoz, s megköszönni Isten után Neked is mindazt, amit kigondoltál, leírtál, elvégeztél, megtettél. Meg azt is szeretném elmondani, mennyire örülök annak is, hogy egyszer majd megláthatlak Téged.

»Teljes szívvel hinni, ez nem teljes függést jelent Krisztustól, hanem azt jelenti, hogy figyelmesen követem Őt. Nem azt jelenti, hogy beteltem Vele, hanem ezt: égő szívvel vágyom utána, éhezem és szomjúhozom Őt.«

Ezt nem csak elmondtad, leírtad, hanem meg is élted, Kedves Kálvin János. Ezt hirdetted is, és ezt hagytad nekünk örökül, hogy a mi szívünkben is lobbanjon fel az az égő, s el nem hamvadó vágyakozás Krisztus után.

Teljes szívemmel Rád gondolok, s köszöntelek testvéri szeretettel,
a Te Dávidod



(Ezt a levelet David Brunner írta a Sound7.de internetes magazinban, 2009. 07. 10-én, Kálvin János reformátorunk 500. születésnapján. – Fordítás: Dr. Békefy Lajos)

Forrás: Reformatus.hu