Kalendárium

<<  Február 2012  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8
131516171819
212223242526
2829    

Ajánlja fel adója 2%-át

     A szükséges nyomtatvány itt

Amit a Reformációnak köszönhet a világ. E-mail
Írta: Komádi Sándor, Arad-Mosóczi főgondnok

 

A reformáció egyik fontos következménye az egyház megújítása, a hitújítás, vagyis a Biblia alapjára való visszaállítása volt. A protestáns egyházakban megvalósult az anyanyelvi Istentisztelet. A szertartások egyszerűsödtek. Az Istentisztelet középpontjában a prédikáció (Igehirdetés) került. Anyanyelvre fordították a Bibliát (1590-ben Károli Gáspár, gönczi pap, Vizsolyban nyomtatták ki, ezért “Vizsolyi Biblia”, és számos egyházi könyveket írtak.)

Az irodalom sokat köszönhet a reformációnak. Közismert, hogy nagyban hozzájárult a Magyar nyelv irodalmi nyelvvé fejlesztéséhez. Apáczai Csere János (1625-1659) a gyulafehérvári és kolozsvári református kollégiumok tanára, még Hollandiában Utrecht-i tanulmányai idején kinyomtatta a tudományok első magyar nyelvű összefoglalását, a Magyar Encyclopédiát.

Szenczi Molnár Albert (1574-1634) latin-magyar szótára és magyar nyelvtana lefektette a szép magyar beszéd és helyesírás alapjait.

A zsoltárokból készített fordításai templomaikban mindmáig felhangzanak. A reformáció nem kívánta a tudományokat az egyház ellenőrzése alá rendelni. Sőt Kálvin azt tanította, hogy a tudósok helytálló ismeretei és a mesteremberek technikai tudása Isten általános ajándékai. Johannes Honterus az erdélyi reformáció elindítója kimagasló tudományos tevékenységet folytatott a teológia, a jog, a földrajz területén. Méliusz Juhász Péter nem csak a református egyház vezéregyénisége, püspöke volt, hanem az első magyar füvészkönyv, a Herbárium szerzője is. Pápai Páriz Ferenc a nagyenyedi kollégium rektora megírta az orvostudomány első magyar nyelvű kézikönyvét. A történetírók sorát Heltai Gáspár, a kolozsvári szászok prédikátora nyitja meg, az első magyar nyelvű krónikájával. Szamosközi István, a fejedelmi udvar levéltárosa feljegyezte a 15 éves háború erdélyi vonatkozásait. Bethlen János és Bethlen Farkas kancellárként jól ismerték a kor eseményeit, ezért krónikáik a fejedelemség történetének megbízható forrásai.

Az oktatás új lendületet kapott. Az iskolarendszer alapján a falusi iskolák álltak, e fölött a mezővárosok iskolái voltak. Ezt követték a híres református kollégiumok, amelyekben külföldön is tanult tanárt alkalmaztak. 1531-ben alapították a pápai kollégiumot, a debrecenit pedig 1538-ban. A sárospataki iskola 1547-ben vált protestánssá. Gyulafehérváron 1622-ben Bethlen Gábor alapított kollégiumot, amely később Apafi Mihály fejedelem korában Nagyenyedre költözött.

A magyar református művelődés legfőbb bástyái évszázadokon át híres kollégiumok voltak (Debrecen, Sárospatak, Pápa, Kecskemét, Nagyvárad, Nagyenyed, Kolozsvár, Marosvásárhely). Ezekben nevelkedett számos magyar költői nyelv máig legkiválóbb mestere, Kossuth Lajos, a XIX. századi nemzeti liberális politikai jeles alakja, Petőfi Sándor, az 1848-as forradalom lánglelkű költője, Jókai Mór, legolvasottabb prózaírónk, és Ady Endre, a modern magyar költői nyelv megújítója. Ezek a kollégiumok képezték évszázadokon át a református egyház lelkészeit, teológusait is, akik a peregrinációt (nyugati egyetemjárás) gyakorlata révén folyamatos szellemi kapcsolatot ápoltak az európai reformáció forrásvidékeivel (Wittenberg, Genf, Heidelberg, Oxford). A magyar reformátusság helyzetéből következően, évszázadokon át a magyar nemzeti függetlenség gondolat őrzője is volt a katolikus Béccsel szemben. Nem tekinthető véletlennek, hogy 1849-ben Debrecen lett az ország fővárosa, sőt a város református kollégiumának imatermében mondták ki a Habsburg-ház trónfosztását. A magyar református gondolkodás legfőbb sajátosságának a szigorú biblicizmus mellett máig az iskolához, mint missziós eszközökhöz való ragaszkodás és a hazaszeretet tekinthető.

Egy másik fontos ajándéka Isten megújító kegyelmének az, hogy a XVI. Században 21 magyar nyomda működött az országban és ebből 20 protestáns volt. Az első magyar tankönyvet a protestáns, főként a református nyomdából kerültek ki, s protestáns szerzők művei voltak.

Az első magyar mesekönyv, (megjelent 1536-ban) nyelvtan (megjelent 1539-ben), világtörténelem (megjelent 1559-ben), számtan (megjelent 1575-ben), növénytan (megjelent 1578-ban), embertan (megjelent 1585) és szótár (1585) tartoznak ide.

A reformáció könyvkiadásának két kiemelkedő műve: Károli Gáspár Biblia magyar nyelvre való fordítása -1590 és Szenczi Molnár Albertnek a 150 genfi zsoltár magyarra fordítása -1606.                       

(Egyháztörténet I.)

 

Forrás: Arad-Mosóczi Református Egyházközség honlapja

 

Heti programjaink

 

Vasárnap

 10:00 Istentisztelet

 10:00 Vasárnapi-iskola gyermekeknek

 17:00 Istentisztelet

 18:00 IFI-est

      
Kedd:

 18:00 Nagy-ifi (18+) 

Csütörtök:

 17:00 Nőszövetségi bibliaóra

 18:00 Férfi bibliakör 2 hetente

Péntek:

 14:30 Kátéóra (I évesek)

 18:00 Dávid-ifi (18-)

Szombat

 10:30 Kátéóra (II évesek)

 17:00 Kóruspróba

GYERMEKKLUB

   - február 4.

IFI ISTENTISZTELETEK

    - február 12.

    - március 11.

    - április 8.

    - május 13.

    - június 10.

 

Ha nem jársz kedvteléseid után a nyugalom napján, az én szent napomon, ha a nyugalom napját gyönyörűségesnek hívod, az Úr szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről,

akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében.

Az Úr maga mondja ezt.

 

Ézsaiás 58,13-14

 

 

 

Elérhetőség

Lelkészi hivatal nyitvatartása

hétfőtől péntekig 9-1 között

kedd és csütörtök 4-6 között is

Telefon
+40256492992
FAX
+40256492992
Cím
T. Cipariu 1/14

Temesvár-300200
E-mail
temrefbelvaros{@kukac}

yahoo{.pont}com

Szerkesztői E-mail

demetersandor{@kukac}

reformatusok{.pont}com

Ajánlott oldalak

 
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 kalvin_ev