Kalendárium

<<  Február 2012  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4
  6  812
13141516171819
212223242526
2829    

Ajánlja fel adója 2%-át

     A szükséges nyomtatvány itt

PDF Nyomtatás E-mail

 

 

Imalánc esőért



"Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen esõ, nem is volt esõ a földön három évig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esõt adott, s a föld megadta termését." (Jakab 5, 16b- 18)

A májusi eső aranyat ér- tartja a népi bölcsesség. Éppen ebben van hiánya a földnek országszerte, Erdély legtöbb részében másfél hónapja nem volt eső. A vetések sok helyen még ki sem bújtak, ahol pedig kibújtak, többségükben már elszáradtak. Ez a száraz és forró időjárás a mezőgazdaság számára végzetes kimenetelű lehet; így is már elképzelhetetlenül sok ember megélhetési lehetőségeit alapjaiban nehezítette meg.

Éppen ezért kérjük az ég és a föld Urát, hogy könyörüljön rajtunk.
Imádkozzunk kis és nagy közösségeinkben -ahogy Illés próféta is tette-, hogy küldjön az Úr esőt és áldást az országra.
Fohászkodjunk hittel és könyörögjünk reménységgel, hogy meghallgatásra találjunk Istennél.


"Kérjetek esõt az ÚRtól a tavaszi esõ idején! Az ÚR alkot viharfelhõket, õ ad záporesõt és mezei növényeket mindenkinek." (Zakariás 10,1)

 

Heti programjaink

 

Vasárnap

 10:00 Istentisztelet

 10:00 Vasárnapi-iskola gyermekeknek

 17:00 Istentisztelet

 18:00 IFI-est

      
Kedd:

 18:00 Nagy-ifi (18+) 

Csütörtök:

 17:00 Nőszövetségi bibliaóra

 18:00 Férfi bibliakör 2 hetente

Péntek:

 14:30 Kátéóra (I évesek)

 18:00 Dávid-ifi (18-)

Szombat

 10:30 Kátéóra (II évesek)

 17:00 Kóruspróba

GYERMEKKLUB

   - február 4.

IFI ISTENTISZTELETEK

    - február 12.

    - március 11.

    - április 8.

    - május 13.

    - június 10.

 

Ha nem jársz kedvteléseid után a nyugalom napján, az én szent napomon, ha a nyugalom napját gyönyörűségesnek hívod, az Úr szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről,

akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében.

Az Úr maga mondja ezt.

 

Ézsaiás 58,13-14

 

 

 

Elérhetőség

Lelkészi hivatal nyitvatartása

hétfőtől péntekig 9-1 között

kedd és csütörtök 4-6 között is

Telefon
+40256492992
FAX
+40256492992
Cím
T. Cipariu 1/14

Temesvár-300200
E-mail
temrefbelvaros{@kukac}

yahoo{.pont}com

Szerkesztői E-mail

demetersandor{@kukac}

reformatusok{.pont}com

Ajánlott oldalak

 
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 kalvin_ev