Kalendárium

<<  Február 2012  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8
131516171819
212223242526
2829    

Ajánlja fel adója 2%-át

     A szükséges nyomtatvány itt

Élménybeszámoló egy fiatalos istentiszteletről PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Marossy Lóránt   
temesvari ifisek
Az első ifi-istentisztelet a Belvárosi Református gyülekezetben

Március 9-én, vasárnap este öt órától ifjúsági istentisztelet helyszíne volt a temesvári belvárosi református templom. Sokkal nagyobb hír ez, mint amilyennek tűnik, hiszen egy sikeres kezdeményezésről szól. Eljöttek fiatalok minden korosztályból és öt óra előtt tíz perccel, amikor beléptem a templomba már olyan lelkesen énekelték a gitárkisérte dalokat, hogy azt hittem, lekéstem az istentiszteletet. Pedig még csak azután kezdődött el igazán.

A rendezvényt hírdető plakátokról ilyeneket olvashattak az érdeklődők, mint „izgalmas téma”, „fiatalos énekek” vagy „vidám percek együtt”. És valóban, ezek mind ott voltak, nem volt belőlük hiány. Demeter Sándor segédlelkész szolgálatában arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy mennyire fontos, hogy minden döntésükben Jézus Krisztus szolgáljon hitüknek alapjául, hiszen ahogyan egy ellenálló és erős háznak a fundamentuma sziklára kell épüljön, úgy az emberi élet is csak akkor lehet teljes, ha mindenkor a Jézusba vetett hitre alapul. Az istentisztelet egy Ady verssel és az Aradról meghívott ifi énekeivel ért véget. A templomból lefele áramló tömeg zsúfolásig tömte a gyülekezeti termet. Igazából csak itt sikerült jobban körbenéznem és meglátnom a rendkívül sok barátságos és ismeretlen arc között egy-két régen látott érdeklődő baráti arcot. Az est további programját mindenki maga döntötte el: a sportszeretők pingpongozhattak vagy csocsózhattak míg a többiek körbeültek és ismét előkapván a gitárokat, dalra fakadtak. Volt aki bemelegítőül az ismerkedést, beszélgetést választotta. Rövid időn belül megjelentek a szervező ifisek, akik az óriási edényekben annyi főtt virslit hoztak, hogy abból mindenki jóllakhatott. A virsliszag gyorsan elöntötte az egész termet és nagyban segített a közvetlen, otthonos baráti hangulat kialakításában. Ahogy az órák teltek, az ifjak lassan szivárogtak hazafelé. Este kilenc volt már, amikor eldöntöttem, hogy én is elindulok. Pedig még mindig zengett a terem a hangos énekektől és a csocsóasztal körül még mindig hevesen folyt a szurkolás.

Nagy igény van Temesváron olyan programokra, amelyek összefogják a fiatalságot. Rendezvényekre, amelyek felkarolják őket, és lehetőséget adnak kérdéseik megválaszolására. Csakis így kovácsolódhat szilárd közösségé az ifjúság. Az igényre bizonyíték a nagyszámú fiatal, akik eljöttek erre a jól megszervezett, változatos, igazán izgalmas vasárnap esti istentiszteletre.

 

 

mosócziakkal együtt éneletünk

dicsőítőest a mosócziakkal együtt

 

 

Heti programjaink

 

Vasárnap

 10:00 Istentisztelet

 10:00 Vasárnapi-iskola gyermekeknek

 17:00 Istentisztelet

 18:00 IFI-est

      
Kedd:

 18:00 Nagy-ifi (18+) 

Csütörtök:

 17:00 Nőszövetségi bibliaóra

 18:00 Férfi bibliakör 2 hetente

Péntek:

 14:30 Kátéóra (I évesek)

 18:00 Dávid-ifi (18-)

Szombat

 10:30 Kátéóra (II évesek)

 17:00 Kóruspróba

GYERMEKKLUB

   - február 4.

IFI ISTENTISZTELETEK

    - február 12.

    - március 11.

    - április 8.

    - május 13.

    - június 10.

 

Ha nem jársz kedvteléseid után a nyugalom napján, az én szent napomon, ha a nyugalom napját gyönyörűségesnek hívod, az Úr szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről,

akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében.

Az Úr maga mondja ezt.

 

Ézsaiás 58,13-14

 

 

 

Elérhetőség

Lelkészi hivatal nyitvatartása

hétfőtől péntekig 9-1 között

kedd és csütörtök 4-6 között is

Telefon
+40256492992
FAX
+40256492992
Cím
T. Cipariu 1/14

Temesvár-300200
E-mail
temrefbelvaros{@kukac}

yahoo{.pont}com

Szerkesztői E-mail

demetersandor{@kukac}

reformatusok{.pont}com

Ajánlott oldalak

 
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 kalvin_ev